Zöld világ

Olyat tett Magyarország a napenergia segítségével, amire a szomszédai nem voltak képesek

Olyat tett Magyarország a napenergia segítségével, amire a szomszédai nem voltak képesek

Kivételesen alakult a magyar áramtermelés a régióban a járványhelyzet alatt, Magyarországon ugyanis - szemben a többi térségbeli országgal - márciusban, áprilisban és májusban is emelkedett a villamosenergia-termelés az előző év azonos időszakához képest, júniusban pedig csak minimálisan maradt el attól. A jelenség elsősorban a jelentősen növekvő magyarországi naperőművi beépített teljesítménynek és termelésnek, valamint a vízerőművek itteni kicsi súlyának volt köszönhető.

Visszafelé sülhet el az orosz gázfegyver - Magyarország is nyerhet rajta

Visszafelé sülhet el az orosz gázfegyver - Magyarország is nyerhet rajta

Jókora változást hozhat Magyarország földgázellátásában a várhatóan 2021 őszétől rendelkezésre álló új Török Áramlat 2 – más néven Balkán Áramlat – gázvezeték, amivel egy új, alternatív útvonalon is lehetővé válik az éves fogyasztás 60 százalékát behozni az országba, igazi áttörést azonban akkor jelenthet, ha ezen keresztül sikerülne az orosz mellett egyéb forrású gázt is importálni. Bár a vezeték megépítését nem kis részben a piaci dominanciáját kiterjeszteni kívánó Oroszország szorgalmazta, nem kizárt, hogy egy uniós direktíva miatt hamarosan az orosz gáznak kínálati versenyt támasztó közép-ázsiai gázzal kell osztozniuk a szállító kapacitáson.

A Tesla vezére már gazdagabb, mint Warren Buffett

A Tesla vezére már gazdagabb, mint Warren Buffett

Elon Musk vagyona több mint hatmilliárd dollárral nőtt, ezzel a Tesla vezére megelőzte Warren Buffettet. Az elektromosautó-gyártó vezetője világ hetedik leggazdagabb embere lett a Bloomberg Billionaires Index szerint.

Jöhet a Tesla következő nagy dobása!

Jöhet a Tesla következő nagy dobása!

Az elmúlt egy évben hatszorosára emelkedett a Tesla értéke, a vállalat már 259 milliárd dollárt ér, több mint 12-szer akkora, mint az összes magyar tőzsdei cég, OTP-vel, Mollal, Richterrel együtt. Hamarosan a legnagyobb amerikai vállalatok részvényeit tömörítő S&P 500-ba is bekerülhet a Tesla, ehhez azonban még szükség lenne arra is, hogy egymást követő 4 negyedévben nyereséges legyen az autógyártó, erre eddig még nem volt példa. Az esélyek még soha sem voltak olyan jók, mint most, ha a Tesla 3 egymást követő nyereséges negyedévvel a háta mögött az idei második negyedévben is profitot mutat ki, akkor újabb akadály hárul el az indextagság elől, ami újabb vevőket hozhat, ami még feljebb emelheti a részvényárfolyamot. Ellenkező esetben csúnya esés jöhet, jó adag optimizmus van ugyanis beárazva a papírokba.

Pitypangból készít gumiabroncsot a Continental

Pitypangból készít gumiabroncsot a Continental

Új részleget hoz létre a Continental a gumiabroncs üzletág fenntarthatósági tevékenységei számára: a cég a "Vision 2030” stratégiai program keretében az összes tevékenységét és projektjét ebben az egységben folytatja tovább, amelyet Claus Petschick irányít - tájékoztatta a Continental a Portfolio-t.

Ezzel eddig nem számoltál: az uniós törvény, ami drágítja a lakásokat, mégis jól járhatunk vele

Ezzel eddig nem számoltál: az uniós törvény, ami drágítja a lakásokat, mégis jól járhatunk vele

Az utóbbi hónapokban többnyire olyan hírek érkeztek a hazai lakáspiacról, amik az árak csökkenését vagy stagnálását, de semmiképp sem a további növekedését vetítették előre. Van azonban egy fontos szempont, egy uniós szabályozás, amiről gyakran elfeledkezünk, miközben az új lakások árai tovább emelkedhetnek miatta. A jövő év elejétől életbe lépő energiahatékonysági követelmények kapcsán fejlesztők foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat, többek között azt, hogy milyen új megoldásokat fognak alkalmazni a most épülő lakásokban és mindez mekkora többlet költséget jelent a fejlesztésnél és mekkora megtakarítást hozhat a havi rezsiköltségekben.

Ez az igazi kihívás: ma még nem létező technológiákkal kellene megmenteni a Földet

Ez az igazi kihívás: ma még nem létező technológiákkal kellene megmenteni a Földet

Fennáll a veszély, hogy a koronavírus-járvány által okozott egészségügyi veszélyhelyzet és gazdasági válság hatására gyengülhet a tiszta energia technológiák fejlesztését célzó innovációs tevékenység, miközben éppen az erőfeszítések fokozására lenne szükség a klímaváltozás megfékezése érdekében. Amennyiben pedig nem sikerül gyorsítani a kibocsátáscsökkentést lehetővé tevő új megoldások kutatását és fejlesztését, úgy a klímasemlegesség sem lesz elérhető 2050-re - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) új jelentésében (Clear Energy Innovation).

Áder János az ukrán és a román elnökhöz fordult a folyószennyezések miatt

Áder János az ukrán és a román elnökhöz fordult a folyószennyezések miatt

Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.

Új autóbuszok jelentek meg Pesten

Új autóbuszok jelentek meg Pesten

Megérkezett a Volánbuszhoz az a 15 új, Volvo 8900 típusú autóbusz, amelyek megvásárlásáról januárban kötött megállapodást a társaság a Volvo Hungária Kft.-vel - közölte a Volánbusz Zrt. kedden az MTI-vel.

A világon egyedülálló megoldással aknázhatják ki a Duna titokzatos hőforrásait

A világon egyedülálló megoldással aknázhatják ki a Duna titokzatos hőforrásait

Helyenként sajátos, világviszonylatban is egyedülálló megoldások alkalmazásával, egyebek mellett egy, a Dunán úszó mesterséges sziget kialakításával is Budapest fűtésének jelentős részét ki lehetne váltani olcsó és tiszta hazai megújuló energiaforrással, de a város páratlan adottságai egyes területeken a geotermikus alapú hűtést és villamosenergia-termelést is lehetővé tennék.

Változik az elektromos autók töltése Magyarországon

Változik az elektromos autók töltése Magyarországon

2020. július 1-től új szabályoknak kell megfelelniük a magyarországi e-mobilitási szolgáltatóknak, az elektromos töltőpontok üzemeltetőinek, az új elektromobilitás törvény miatt az érintett cégek az elmúlt napokban sorra reagáltak a szabályváltozásokra, és módosították szolgáltatásaik használatát, árazását. A Mobiliti mától 5 új díjcsomagot vezet be.

Egyre nagyobb naperőművek épülnek – Magyarországnak is ez jelentheti a megoldást

Egyre nagyobb naperőművek épülnek – Magyarországnak is ez jelentheti a megoldást

Miközben világszerte mind több naperőmű épül, ezzel egy időben egy másik, ugyancsak lényeges trend is megfigyelhető a napenergia-piacokon: az újonnan átadott naperőművek beépített teljesítménye egyre nő addig az egy megawattra beépített kapacitásra vetített fajlagos területigény a folyamatosan fejlődő napelempaneleknek köszönhetően egyre csökken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.